„Ugye mindent elraktam? Betadine, papírzsepi, váltózokni. Jajj, a kaja itt ne maradjon!”
A péntek kicsit besűrűsödött, ezért késő estére maradt a készülődés. De sebaj! Gyorsan készítettem pár szendót, bedobtam minden fontos dolgot a táskába (ugyan az igazi kalandoroknak elég egy svájci bicska, de én a Bear Gryllsezést meghagynám másnak), aztán próbáltam még aludni is kicsit, hiszen azért egy félnapos túrához kell az energia. Irány a Téli Tihany!
Jó reggelt Tihany, lehetnél melegebb!
Reggel a telefonom ébresztője elég erőszakosan jelezte, hogy ideje felkelni. Megmondom őszintén ez sosem esik jól, de valahogy túllendültem a nap első kihívásán. Szóval nagy nehezen felkeltem, összekaptam magam, megittam a reggeli kávét, és bevágtam magam a kocsiba. Tihanyig az út kicsit több mint 1 óra, így volt időm mentálisan is felkészülni az előttem álló napra.
Tudod mi volt az első amivel szembesültem? Hát, hogy hiába minden vidám, napocskás előrejelzés, rohadtul esik. Fel is tettem magamban a kérdést, hogy biztosan erre vágyom én egy szombati napon? A kis csapat, akivel együtt indultunk máshonnan érkezett, ezért egyedül fagyoskodtam a nevező sátor előtt. Már jópár versenyző gyülekezett a sátornál, így volt időm szemügyre venni a mezőnyt. Fiatalok, idősek, pocakosak és sportemberek, gyerekek, kutyák várakozott a nevezőpultnál. Úgy láttam, hogy a hideg csak engem visel meg ennyire, bennük biztos dolgozott az adrenalin vagy lenyomtak pár fekvőt míg nem láttam;)
Na,de közben megérkeztek a túratársaim is, akiknek sikerült elterelniük a gondolataimat a hidegről. (áh, szóval talán ez volt a többi versenyző titka is)
Nevezés és indulás
Az indulás előtt még ittunk egy meleg teát, magunkra kaptuk a maradék ruhát a táskánkból, aztán megcéloztuk a regisztrációs sátrat. Na itt nem igazán éreztem átgondoltnak a szervezést, hiszen többen ácsorogtak tanácstalanul, hogy vajon hova is kéne menni. Mivel több táv indult, köztük gyerektáv is, ezért néhány felirat nagy segítség lett volna, ami irányba rak. Valahogy megtaláltuk az emberünket, innen már nagyjából flottul mentek a dolgok. Egy dolgot azért hiányoltunk: szerettük volna a rendezvény hivatalos bögréjét megvenni, de mivel nem voltak feltűnően kirakva, kiírva, ezért már csak a 4. ellenőrzőpontnál jutott eszünkbe, hogy ez elmaradt.
Szóval mazsolával és mogyoróval felpakolva, nekiindultunk a távnak. Itt megint kicsit meginogtunk, hiszen nem nagyon láttunk irányjelzőket, amik mutatták volna az utat. Mivel ez az első Téli Tihany túránk volt és várost sem ismerjük betéve, ezért pár percig nézegettük merre kell menni. Végül úgy döntöttünk, követjük a többi túrázót, mert hát mi baj lehet?
Merre tovább?
A piacig gyönyörűen el is jutottunk, de újból problémáink akadtak. És úgy láttuk nem csak nekünk. Nehezen találtuk meg, hogy merre is kéne továbbhaladni. Jött a már bevált módszer: kövessük a többieket! Spoiler: erről a módszerről hamarosan kiderül, hogy nem mindig működik!
Sikerült megtalálnunk az Akasztó-dombot, ahol egy picit meg is álltunk nézelődni. De azért nem sokat, mert más túrázók is elidőztek itt, és kicsi az a hely 10 embernek:) A rövid nézegetés után irányba álltunk, és elkezdtünk felfelé haladni. A Téli Tihany teljesítménytúra eleje elég kaptatós volt, de ezzel nem volt gond. A hideget el is felejtettük, az viszont hamar kiderült, hogy az 5 pulcsival és 3 nadrággal kicsit eltúloztam a réteges öltözködést:D
És meg is van az első ellenőrzési pont! Jessz!
Az első ellenőrzési pontig eljutni nem is volt nehéz. Boldogan nyújtottuk a kis füzetünket, egyszerűen megtaláltuk a helyszínt is. Juhú – ez azt jelenti, hogy eddig sikerült nem eltévedni.
Éééés, dobpergés: már megtettünk 3 km-t. Tudtam én, hogy sima lesz ez a túra.
Haladtunk tovább, és már láttam, hogy ma nem lesz szükség a váltózoknira sem. Az ég elkezdett felszakadozni, az idő pedig melegedni. Egyre terhesebb lett az a sok-sok réteg ruha, így már eléggé vártam a következő ellenőrzőpontot, ahol a táskámba gyömöszölhettem jó néhányat belőlük. Itt már a szendvics is előkerült, kellett egy kis energiautánpótlás, mert abból elkezdtünk kifogyni.
Arról még nem sokat írtam, hogy az út gyönyörű helyeken vitt keresztül. Csoda kilátás, erdő, Balaton – nem hiába mondják sokan, hogy ez Magyarország legszebb túraútvonala.
Az elveszett pecsét és a minidiktátor
Mondtam már nektek, hogy a túraútvonal kijelölésével akadt egy kis gond? Na, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor ez ismét bebizonyosodott. Már elég régóta masíroztunk, de a 3. ellenőrzőpont valahogy sehogy sem akart elérkezni. Tudjátok, mi csak követtük a többieket előttünk, mentünk szépen a mezőnnyel együtt. Néha megálltunk megcsodálni a panorámát vagy épp a gejzírmezőt, de alapvetően kényelmes, de folyamatos tempóban gyalogoltunk. Na most, amikor már 1.5 órája meneteltünk, de ellenőrzőponttal még hírből sem találkoztunk, kissé megijedtünk, hogy így bizony nem érünk be a szintidő alatt, hisz még 5 km-t sem tettünk meg. Az ilyen helyzetekben valakiből mindig előtör a mindiktátor, aki fennhangon stresszeli társait. Természetesen köztünk is akadt ilyen:D
Szóval kis diktátorunk gyorsított a tempón, kikerülte az összes nagymamát és nagypapát, mi pedig engedelmesen és erősen lihegve követtük őt. Aztán egy magasabb sziklához érve már nem bírtuk tovább, fellázadtunk és megpihentünk egy pár percre.
Itt szóba elegyedtünk a többi pihenővel és na, vajon mi derült ki? A Téli Tihany 3. ellenőrzőpontján már rég túlvagyunk, mindjárt elérjük a negyediket. Nos, az ember ilyenkor már nem fordul vissza, hogy még plusz 4-5 km-t beletegyen a távba, ezért bíztunk a jó szerencsében és egy kedves pecsételőben, aki majd pótolja nekünk az elveszett pecsétünket.
A 4. ellenőrzőpontot hamarosan el is értük, és egész megnyugtató volt hallani, hogy bizony nem csak mi vétettük el az előző állomást, más is lazán elment mellette. De tudjátok mi az, ami igazán bosszantó? A 3. ponton forralt bor és pogácsa várt mindenkit – kivéve minket.
Túl a Téli Tihany felén
A 4. pont a kilátó volt, ahol kicsit megálltunk, csináltunk pár fényképet és bámészkodtunk kicsit. Itt megint gondok akadtak az út kijelölésével, hisz nem láttuk egyértelműen, hogy a 20 km-es táv merre is halad tovább. Megkérdeztünk pár embert, végül ismét megtaláltuk a mi utunkat és folytathattuk a túrát.
Ezután jó darabig eseménytelenül telt a menet, ellenőrzőpont ellenőrzőpontot követett, bár az útvonal megtalálásával több helyen meggyűlt a bajunk. Azért néhány vargabetű után mindig ráakadtunk a helyes irányra, de valahogy azt éreztem, hogy néhány plusz kihelyezett papír vagy különböző színű jelzőszalagok sokat segítettek volna a helyzeten. (Hangsúlyozom, ez nem az első teljesítménytúrám volt, de máshol kevésbé éreztem ezt a problémát.)
Ahogy azt előre sejtettem, 15 km után kezdtünk el elfáradni. Ez mindig kritikus pont, hiszen ekkorra már bedagad az ember lába a cipőben, lassul a mozgás és kezd elfogyni az energia. Az se sokat segített, hogy a ruháimmal megpakolt táska kb 10 kg plusz súlyt jelentett, de azért nem volt vészes. A hosszú túrákra viszont érdemes egy kicsit nagyobb cipővel készülni, így biztos, hogy a gyaloglás is kényelmesebb lesz.
In Vino veritas
Megérkeztünk a Vinariushoz, ahol igazi party-hangulat uralkodott. Zsíros és lekváros kenyér, tea és forralt bor várta a megfáradt vándorokat. Nagyon sok jókedvű ember gyűlt itt össze megpihenni hosszabb-rövidebb időre, mielőtt nekivágna az utolsó szakasznak. Sajnos bort itt sem ittunk, úgy éreztük elvenné a maradék energiánkat. De néhányan jóízűen beburkoltak pár zsíros kenyeret, ittunk egy kis forró teát, és baromira örültünk, hogy már tényleg nincs sok hátra. És juhú, képzeljétek! Itt bepótolták az elveszett pecsétünket is!
A kedvenc ellenőrzőpontom a Téli Tihanyon
Mintha elrepült volna az idő, hirtelen már a mólón sétáltunk a 8. ellenőrzőpont felé. Két kis srác rögtön megrohamozott minket, elkérték a füzeteinket, ami elképesztően aranyos volt. Ők voltak a pecsételők, a felnőttek eközben virslis párnával, almával, teával és forralt borral kínáltak. Ezúttal mindent kihagytunk és nekivágtunk az utolsó szakaszoknak. Még picit sétáltunk a tihanyi mólón, majd az OliverLux Aparthotel előtt felkanyarodtunk a Kálvária felé vezető útra. Az utolsó, kaptatós szakasz következett, betonon. Szerintem betonon sétálni a legrosszabb, de sebaj, ez már tényleg nem sok, mindjárt ott vagyunk.
Mire felértünk, úgy éreztem magam, mint aki minimum a Mount Blancra ért fel, kicsit csalódtam is, hogy a csúcson nem várt ujjongó tömeg:D Helyette egy túrórudit nyomtak a kezünkbe, ami meghozta a kedvünket az utolsó méterekhez.
Azt ugye nem kell mondanom, hogy a szalagokat most is elég nehezen lehetett észrevenni, mi pedig semmiképp nem akartuk levágni az utat. Végül csak sikerült végigmenni a kijelölt úton, és beérni a célba. Nem mondom, hogy a világ legjobb idejét futottuk az 5:40-es időnkkel, de azért beértünk a szintidőn belül.
Tanulság és egyebek
Még egyszer hangsúlyozom: ez Magyarország egyik legszebb túraútvonala. Bár a látványosságokról kevés szó esett, de a túra érintette Tihany legtöbb nevezetes helyszínét: A Belső- és Külső-tavat, az Akasztó-dombot, a Halásztanyát, a Gejzírmezőt, a Barátlakásokat és még sorolhatnám.
Ezt a túrát nem csak télen és nem csak szervezett keretek között érdemes végigjárni!
A Téli Tihany teljesítménytúrával 90%-ban elégedett vagyok, én tényleg csak az útvonal és az ellenőrző pontok láthatóságán javítanék. Az ellátás remek volt, az ételek finomak, és a túra végén kapott hűtőmágnes is nagyon csini.
Remélem jövőre ismét indulhatok, és akkor már talán nagyobb rutinnal vághatok neki az útvonalnak.
