Füred 50 – Aranylakodalmon jártunk

Gasztro-körutunk legújabb állomása nem más, mint az aranylakodalmát ünneplő Balatonfüred volt! Hatalmas lelkesedéssel vágtunk bele a 2 napos programba: elvégre nem mindig adódik alkalom egy ilyen szép balatoni város 50. évfordulóját ünnepelni!

A balatonfüredi szerencsetündér

Kalandunk kissé nehézkesen indult, hiszen Füreden hatalmas szerencse kell egy központban fekvő üres parkolóhely megtalálásához, de a Balaton szerencsetündére mellénk szegődött. A belépés természetesen ingyenes volt, a különböző táblák és irányjelzők segítségével pedig mindent, amire szemet vetettünk, hamar meg is találtuk. A rendezvény elképesztően hangulatos helyen – a Tagore-sétány végében kapott helyet, így a balatoni panorámáról kijelenthetjük, hogy elsőosztályú volt.

Változatos programok + gyerekbarát helyszín = fergeteges szórakozás

Talán mondanunk sem kell, hogy a Füred 50 leírásán már számos izgalmas programötletet kiszúrtunk magunknak. Az egyik természetesen a város kettős arcát bemutató fényképkiállítás volt, azonban számos – kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas – koncerttel és kézművesstanddal is várták a látogatókat. Bár főleg a középkorúak jelentek meg egy-egy komolyabb kulturális helyszínen, a gyerekek is csemegézhettek a kreatív játszóház, az Alma zenekar koncertje és a gólyalábas utcaszínház előadásai között.

Balatonfüred Kóstold körbe gasztrofesztivál

A Balaton ízei

Érkezésünk után nem sokkal (hova máshova?) egyenesen az egyik központi téren felállított gasztro-sátor felé vettük az irányt. Nem csak Balaton legjobb borászai, hanem különböző kézműves sörfőzdék, italkülönlegességek is kínálgatták portékáikat. Az ételek és a kínálat pedig egy sokkal nagyobb íztúra – a Kóstold körbe a Balatont! elnevezésű program láncszemei közé ágyazódott be – mi pedig valóban azon vagyunk, hogy körbe is kóstoljuk!

Street food a’la Füred

Egyből feltűnt – hogy bár a Lellei Gasztrofarsanghoz viszonyítva nem volt annyi kiállító – mégis nagyon hangulatos kis esemény kerekedett a kocsik között. Ez többek közt annak is köszönhető volt, hogy nem csak a gasztro-különlegességek jelentek meg, hanem Balatonfüred éttermei is belecsaptak a lecsóba – és bizony kipakoltak az 50. születésnap alkalmából. A street food hangulat így az egekig hágott – akárcsak a mi farkaséhségünk!

Az ételeink megrendelése után helyet is foglaltunk a felállított asztaloknál – amik Balatonfüred 50. születésnapjához méltóan szintén csak emelték minőségi dizájnjukkal a rendezvény fényét.

Estére pedig nem is maradhatott más hátra, mint egy ABBA Tribute Show – ahol igazán jó hangulatban került fel egy tartalmas napra a korona!

Ajánlott bejegyzések